MAGÁNSZEMÉLYEKNEK
Szolgáltatásaink
Szőnyegtisztítás
1500 Ft – 1700 Ft /m2
Szőnyeg takarítás Szegeden és környékén háztól-házig szolgáltatással!
Szőnyegeit 3 lépésben takarítjuk:
– Hármas rezgés takarítás: Egyben kirezegteti a homokot, szemcsésebb lerakodást, port, fellazítja az esetlegesen a mélyebb rétegekbe került kutya vagy macskaszőrt, illetve atkamentesít annak ürülékével együtt, amit rögtön fel is szív a gép, majd szívás közben a beépített forgó kefe elválasztja és ápolja a szőnyeg szálait.
– Szőnyeg samponozás: környezetre nem káros és víz takarékos berendezéssel besamponozzuk a szőnyegét, amit annak felszívódása után kiszivatunk a szőnyegből. Az előző folyamatból a még minimálisan megmaradhatott szennyeződéseket a hab a felszínre hozza, amit a már elhalt szőnyegszálakkal együtt összegyűjt a gép tálcájára, így azok kikerülnek a szőnyegből és egy teljesen újszerű állapotot és friss levendula illatot kölcsönöz neki.
– Néhány esetben, ahol nagy az igénybevétel és ezáltal a szennyeződés mértéke is, ott használjuk a harmadik lépést:
Egy úgynevezett Permetextrakciós folyamattal, a szőnyegre vegyszermentes permetet fújunk, amelyet az erre a célra kifejlesztett géppel rögtön fel is szivatunk, így az esetlegesen megmaradt szennyeződést vagy kellemetlen illatot szinte teljes egészében kiszedjük a szőnyegéből.
– Ha Önnek van, akkor az esetleges kutya és macskaszőrt, valamint azok ürülékeit is eltüntetjük a tisztítani kívánt szőnyegből.
– Átlagban 5-7 napot vesz igénybe a tisztítási folyamat.
– Átlagos használat mellett félévente, nagyobb igénybevétel esetén sűrűbben ajánljuk a tisztítást.
– Minden féle típusú és méretű szőnyeget tisztítunk.
Padlószőnyeg tisztítás helyben:
1400 Ft/m2
– Padlószőnyegét helyben takarítjuk.
– Két lépésben történik a tisztítás. Első lépésként száraz mélytisztítást végzünk, kiporszívózzuk a padlószőnyeget egy vákuum porszívóval, ami eltávolítja a port és az atkákat.
Ezt követően szárazhabos technológiával dolgozunk, aminek működési elve, hogy a gép a beépített kefével az aktív habot felviszi a szőnyeg felületére, ami rövid idő alatt a szőnyeg szálainak belsejétől a végéig reagál a szőnyeg anyagával. A reagálást követően a szennyeződések a szőnyeg felszínérére kerülnek, amiket a gép a szőnyegkefe egységével 100%-osan felszed a gép tálcájára az elhalt szőnyegszálakkal együtt. A padlószőnyeg nem lesz nedves csak a szennyeződéseket köti meg.
A rossz szagot a szőnyeg szálai közt elszaporodott baktériumok okozzák, amiket ez a technológia teljes egészében elpusztít és ezzel együtt friss virágillatot kölcsönöz neki.
– Ha Önnek van, akkor az esetleges kutya és macskaszőrt, valamint azok ürülékeit is eltüntetjük a tisztítani kívánt padlószőnyegből.
– Száradási ideje maximum 2 óra.
– Amire szükségünk van:
– melegvíz
– áram
– Átlagos használat mellett félévente ajánljuk a tisztítását, nagyobb igénybe vétel esetén 2-3 havonta.
Bútorkárpit tisztítás:
Milyen kárpitozott bútorokat tisztítunk:
– Fotel 3000Ft – 4900 Ft-ig: Függ attól, hogy normálszövetű kárpit vagy bőr huzatú, illetve ha textilbőr.
– Kanapé 5000 Ft-tól – 10000 Ft-ig: Függ a kárpit anyagától illetve a személyek számától.
– Sarok garnitúra 2000 Ft/ülőfelület; 4000 Ft/ülőfelület: Függ a szövet anyagától.
– Kárpitozott szék 650 Ft/850 Ft; 900 Ft/1300 Ft: Függ az anyagától, illetve, hogy támla nélküli vagy támlás tisztítás lesz e.
– Puff 800 Ft/ 1500 Ft; 2000 Ft/2500 Ft. Függ az anyagától, illetve, hogy teljes ülőfelületű e vagy nem.
– Fotelágy 3000 Ft-tól – 5000 Ft-ig. Egy vagy kétszemélyes árak.
– Heverő 2900 Ft-tól – 3500 Ft-ig. Támla nélkül vagy támlával.
– Francia ágy 3900 Ft-tól – 4900 Ft-ig. Támla nélkül vagy támlával.
– valamint Matracokat 1500 Ft- tól – 7500 Ft-ig. Függ a matrac méretétől illetve egy vagy két oldalas takarítástól.
– és díszpárnákat 700 Ft- tól 1500 Ft-ig. Függ a méretüktől, illetve az anyaguktól.
Kärcher márkájú géppel végezzük a kárpitozott bútorok tisztítását.
Permetextrakciós folyamattal tisztít, ami annyit tesz, hogy a tartályban lévő kárpitisztító porral vegyített melegvizes oldatot permetez a kárpitra, majd a feloldott szennyeződéssel együtt ugyanazzal a kombinált fejjel egy mélytisztító szívó funkcióval szív ki belőle. Por és atkamentesít, valamint eltávolítja a szennyeződést, legyen az általános szennyeződés, vér, vizelet, penész, étel-italszennyeződés.
A frissességen és a teljes szennyeződésmentességen kívül jó illatot is kölcsönöz az anyagnak.
A kutya és macskaszőrt is eltüntetjük.
A teljes száradási időre 24 órát mondunk, ugyanis míg a felület megszáradhat és ráülve nem érződik, addig a mélyebb rétegekben ez koránt sem biztos, hogy a felület száradásával egyidőben megy végbe. Valamint elkerülhetjük a még kicsit nedves kárpit használatából eredő gyűrődést.
Amire szükségünk van:
– melegvíz vételi lehetőség
– áram
– wc.
Ajánlott évente egyszer kitisztíttatni általános használat mellett.
Autókárpit tisztítás:
11000 Ft-tól 15000Ft-ig. Az árba beletartozik a kárpitozott részek géppel való kitisztítsa, a szőnyegek és a tetőkárpit kitisztítása.
Tartós jó idő esetén vállaljuk telephelyünkön a takarítást, rossz idő esetén (hó, eső), ha Önnek lehetősége van egy zárt garázsban való tárolásra a tisztítás után.
Amire szükségünk van, ha Önnél végezzük a tisztítást:
– melegvíz vételi lehetőség
– áram
– wc
Ezeken felül vállalunk még babakocsi tisztítást is, mózeskosár, gyerekülés stb. tisztítást is.
4900 Ft
Lakás takarítás
Szegeden belül vállalunk még lakás, illetve ház takarítást 2500 Ft/óra áron. Szegeden kívül egyéni megbeszélés alapján. Vállalunk még felújítás utáni nagytakarítást is, melynek ára 3500-5000 Ft /óra között mozog. Ezekkel kapcsolatban további információkért keressenek bizalommal telefonon.